2010. június 12., szombat

Nektek ez hányadik?

Az Irún-Bilbao szakasz olyan, mint egy kellemes túraútvonal. Nagyrészt a hegyekben megy, sokszor farmokon át, betont szinte csak akkor ér az ember lába, amikor a falvakba ér.

100530_125356 
Egyik farmról a másikra

Az első egy hét szakaszainak hossza és a szállások elhelyezkedése miatt a mezőny nem tudott nagyon széthúzni, szinte mindig ugyanazokkal a zarándokokkal találkoztunk esténként, vagy kerülgettük egymást útközben. A kanadai Pierre, a német Hans és az atlétanő, egy belga pár, a két olasz és az 5 spanyolból álló vidám baráti társaság volt szinte az állandó társaságunk. Már mindannyian a túl vannak a hatvanon, de ez a teljesítményükön nem látszott, nagyon jó tempóban mentek. A legtöbbjük már legalább egy caminón végigment, de volt nem egy olyan, akinek ez már a negyedik. Olvastunk már a “camino-függőkről”, de nem gondoltuk volna, hogy ilyen hamar találkozunk velük! ;))

 100530_153925
A két szélen a két olasz társunk. Moncstól jobbra, a francián látszik a tipikus zarándokbarnulás: a végtagok barnák, de a törzs és a bakancs helye hófehér. :))

Pierre egy igazi karakter: hihetetlenül barnára sült bőr, az ősz göndör haját vakító fehérre szívta a nap, huncut mosolygós szemek. Ő volt az első, akivel találkoztunk: az irúni szállás előtt várakoztunk a nyitásra a nulladik napon, amikor felbukkant. Először nem értettük a kérdését, hogy honnan jövünk, hiszen itt kezdünk, ahonnan indul az út! :) Kiderült, hogy ő a francia szakaszon kezdte, több mint egy hónapja úton van, és már közel jár az ezredik kilométeréhez. Minden nap legalább fél órával korábban indult, mint mi, de mire mi megérkeztünk, már lefürdött, kimosott, és túl volt az első néhány sörén… ;))

100531_204659 
Pierrel

100531_194317
Sörözés Pierrel, a háttérben egy francia és egy svájci zarándok

Bilbao előtt búcsúztunk el a spanyoloktól, akik csak egy hétre jöttek, repülővel mentek vissza Barcelonába, hogy másnap (hétfőn) már újra mehessenek dolgozni. Úgy mentünk be a központba a várost övező iparvidéken át, hogy szinte biztosak voltunk benne, nem találkozunk többet a mostani útitársainkkal, és egy új szakasz kezdődik. Szerencsére csak részben volt igazunk.

100531_141114
A spanyol csapattal

Nincsenek megjegyzések: