4. hét, már Galíciában

Tegnap befejeztük a 4. hetünket. Eddig 743 km-t mentünk, napi átlagban 27,2-őt. Az átlagos napi összeadott szintemelkedés 600 méter, az összes eddigi pedig valami hihetetlen: 16 ezer méter. (Ha meg kell mászni egy 300 méteres hegyet, az út általában felmegy 60 métert, majd leereszkedik 20-at, majd megint fel 60, le 30. Ilyen módon mire felér az ember a 300 méteres dombra, összesen vagy 450 métert mászott felfelé, ez az összeadott szintemelkedés.)

Itt az utolsó tartományban, Galíciában a kilométerköveken feltüntetik, hogy mennyi van még hátra Santiagóig, e szerint, már csak 125 km-t kell mennünk! (Meg persze a maradék hetvenvalahányat Finisterráig :) ) Az idő remek, napos, elég izzadós, de hát minden jó, ami nem eső! :)

Az utolsó nap még utoljára eltévedtünk Asturiasban, és egy néhány kilométerrel hosszabb tengerparti variánsra tévedtünk – szerencsére. Ribeadeo után ugyanis hátat fordítunk a tengernek, a szárazföld és Santiago felé vesszük az irányt, így egy nagyon szép búcsút vehettünk a nagy víztől: volt sziklás part, kis öblök és az elmaradhatatlan szántóföldek, legelők és tehenek. :)

Galícia megint egy új világ. Az egész egy nagy farmvidék, ahol a néhány farm alkotta települések észrevétlenül folynak át egymásba és csak nagy ritkán sűrűsödnek városokká. Ritkák a zarándokszállások is emiatt, és hosszabbak az etapok, de eddig 29 km-nél többet nem kellett menni. Az út javarészt egyenes, nincsenek őrült nagy kerülők, mint Asturiasban, és az emelkedők is egész kellemesek eddig.

Egyre többen vagyunk viszont, érezhető, hogy Santiago kevesebb mint 10 nap távolságra van már csak, és sokaknak csak ennyi idejük van a caminóra, itt már mi számítunk nagy öregnek a 28 napunkkal, hihi. Itt van például egy egész 16 fős középiskolai csapat, vándortábor jelleggel nyomják, azzal a különbséggel, hogy rögtön 16 helyet foglalnak el a szállásokon, ha nem sikerül megelőzni őket.

Ha új hét, akkor új arcok vesznek körül minket. A nyugdíjas korú mikrobiológus kanadai Jozefet említeném először, a hihetetlen sztorijaival, aki önkéntes hospitalerónak (szállásfelügyelőnek) megy két hétre az egyik szállásra. Az elképesztő tempót diktáló olasz Gisella már elhagyott minket, mert vasárnap indul vissza a gépe Miánóba. Még itt van a velünk egykorú két spanyol nővér, akik közül az egyik már hét éve él Szicíliában és itt töltik együtt a szabadságukat, vagy a new yorki újságíró házaspár, Carolina és Nathan, akik a fél éves világkörüli útjuk vége felé barangolnak tíz napig Santiago felé.

Mobil iroda, Jozef és Carolina


Végre normális korsók! Középen Nathan


Középen egy osztrák lány, Martina 

 
Én is itt vagyok! :)