Hát elindultunk...

Kicsit megcsúsztunk, ahogy szoktunk. Az utolsó napra már csak a pakolást terveztük, de ehhez képest aznap még eurót váltottunk, külső winchestert és spanyol szótárat vásároltunk. Meg a barátaink is beugrottak két hullámban, és bár az indulás előtti kapkodásban visszasírtuk azt borozással, beszélgetéssel töltött három órácskát, de akkor nagyon jól esett!

Mindketten három órát aludtunk. Én hajnali fél háromkor még spanyolországi szállást kerestem a második éjszakára, meg az olaszországit pontosítottam. A nyelvsulit másnap, az indulás előtt egy órával fizettük be. Ha épp akkor nem megy az internet bank, a kardunkba dőlünk! A csomagokból még faragtunk az utolsó pillanatban is, és a lakótelepi előszobát teljesen elfoglaló halmokat nézve, nem tudtuk elképzelni, hogyan tudtunk a dzsí-tín 14 hónapig fejenként két hátizsákban elférni. Persze a földkerülős minimál cucchoz képest most lesz nálunk csini ruci, konyhafelszerelés, kaja, meg extra ketyerék is.

A serdülőkorú Daihatsum türelmesen várta, hogy teletömjük a csomagtartóját, majd miután az megtelt, a hátsó ülést. A telepakolt kocsit elnézve, újra felmerült bennem, vajon hogy fogunk ebben majd két-három év múlva a gyerekekkel elférni? Végül abban maradtam magammal, hogy egy gyerkőc plusz alkatrészek még oké, majd a második jövetelekor ráérek ezt tovább gondolni. Akkor ezt is kipipáltuk! ;)

A reggel nyolcra tervezett indulás helyett fél tizenegykor kanyarodtunk ki a ház elől. Nem mertem belegondolni, hogy max. 120-as utazósebességgel mikorra fogjuk megcsinálni az aznapra tervezett 1100 km-t…

1. nap: 1050 km, 14 óra, egy órányi szunya

Magyarország – ismerős és unalmas autópálya

A magyar szakasz hamar eltelt, megtárgyaltuk az utolsó napok rohanós eseményeit, meg lebonyolítottuk a maradék búcsútelefonokat.

Horvátország – átutazóban

A horvát szakasznál kezdtem el érezni, milyen hosszú is lesz ez a nap. Zágrábnál lehetett valami, mert lezárták az autópályákat, és mindenhol rendőrök voltak.

 

Várunk, nem tudjuk mire...

Horvát sorstársainkkal együtt tanácstalanul tébláboltunk a kilométeres kocsisorok között. Aztán amilyen durván soknak nézett ki a várakozás, olyan hamar tovább is engedtek minket. A kis közjáték után meglepően hamar a szlovén határon voltunk.

Szlovénia – vadiúj autók nehéz lábú sofőrökkel

Szlovénia még annál is szebb volt, mint amire emlékeztem: amikor épp elfogyott a pálya, a korai tavasztól kizöldült völgyekben helyes kis falvakat kerülgettünk, míg jobbra a Júliai-Alpok hófödte csúcsai úsztak tova. A szlovénok még a magyaroknál is megrögzöttebb gyorshajtók, az egész pályán én voltam messze a leglassabb, mert én úgy-ahogy betartottam a sebességhatárokat. A kedvencem az a 140-nel előző kisbusz volt, aminek a hátulján a piros karikában ott virított a maximálisan megengedett sebessége: 90 km/h…

Olaszország – jól öltözött emberek; méregerős gyűszűnyi eszpresszók

Mire Italijá-ba érkeztünk, már nagyon elegünk volt az utazásból, pedig ezután következett a hosszú gyorsasági szakasz: 500 km autópálya éjszaka. Már az első kilométereken levillogtak a belső sávból 125 km/h-nál, később már tudtam, hogy ott inkább a 140-170 megy… De azért minden ötödik percben volt egy tábla, hogy „Tartsd tiszteletben a sebességkorlátozást!” Lehet, hogy azért nem hatásosak, mert ilyen sebességnél már nem lehet őket elolvasni! ;)

A mai napra kitűzött kempingig nem tudtunk eljutni, így éjjel egykor beestünk egy kis hotelbe Paviában. Még alkudni is tudtunk – valószínűleg a késő időpont miatt!

 

Beépített bili

2. nap: 1020 km 13,5 óra, fél óra alvás

A mai, 270 km-nyi olasz szakaszban volt kb. 200 alagút, egy barlangász nincs annyit a föld alatt, mint amennyit mi voltunk! :)

Franciaország – történt itt valami?

Onnan tudhatod, hogy átértél a határon, hogy francia nyelvűekké válnak a táblák, és lazábbak lesznek az eszpresszók. Ja, meg az előzések alatt kint hagyják az indexet, még ha az 5 percig is tart. Meg nem vezetnek olyan vadul.

 

Itt ön sem akarna benzint venni... (...és lett ennél még drágább is!)

 

A háttérben árnyas kis parkoló (alváshoz kítűnő), az előtérben egy somolygó kecske...

Spanyolország – Hola amigos!

Itt is normálisan vezetnek, bár a sebességkorlátozó táblákat inkább csak tájékoztató jellegűnek tartják. Az északi részen még nagyban készülnek a szezonra, mindenütt építkeznek, tataroznak. A GPS-ben csak amolyan spanyolos pontossággal voltak a kempingek feltüntetve, a második árnyékcím üldözésébe belefáradva rávetődtünk inkább az első fizikailag jelen levő hotelre. A három csillaghoz sajnos nem járt meleg víz, de reggeli legalább igen.

3. nap: 1000 km 12 óra

Útközben tettünk kis kitérőt, megnéztünk egy-két várost, láttunk olyat is, amire azt mondják, itt nem él spanyol, csak turista. Az ilyen helyeken az álláshirdetésekben azt írják, „spanyol nyelvtudás nem szükséges”…

Ma már bazi meleg volt, néha már légkondiért sírtunk. Nem mertünk belegondolni, milyen lesz ez a kocsi a nyár közepén…

Este 10-re minden probléma és eltévedés nélkül megérkeztünk Malagába. (Köszönet ezért az I-GO-nak és a Daihatsunak! ;) ). A megbeszélt kis boltban ott várt a lakáskulcsunk, és 11-re már minden cuccunk a szobában volt, a kocsi meg a parkolóban. Aztán kétórányi pakolászás után a cuccaink a szekrényekbe kerültek, mi meg az ágyba. Rövid éjszaka, lesz holnap délelőtt már kezdődik a suli! Szép álmokat! :)