Hétköznap

Lehet, hogy az eddigi írásokból nem ez tűnik ki, de a hétköznapjaink elég szorgalmasan telnek. A suli után, de még szieszta előtt(!) elintézi mindenki a bevásárlást, majd strand (már aki szereti), internet, esetleg városnézés. Nagyjából hat felé kezdődik a tanulószoba, mindenki kivonul a könyveivel az asztalhoz, asztán hajrá! Próbálunk egy órányit spanyolul beszélgetni is - több-kevesebb sikerrel sikerülni is szokott.

 

Moncsnak a mi dupla ágyunk dukál, ő ott teríti szét a cuccait. Kell neki a hely, mivel ő már okosabb, és sokkal több könyve van! :))

 

(Leon az új szófánkon ül, amit egy nem használt ágyból és a sok pótpárnából készítettünk! Az asztalon az agyolajozó folyadékok sorakoznak :) )

Ronda képek / Pictures of Ronda

Tomi, Dóri meg Ronda

Amíg én blogolok, addig Moncs levelezik az otthoniakkal, és szerencsémre az egyik levelét szinte teljes egészében át tudtam emelni ide:

Nehéz úgy írni, hogy közben Ákos már mindenről beszámolt a blogon... :) De talán meg nem regélt a mostani hétvégénkről, úgyhogy most gyorsan beelőzöm... ;))

Ja, mindig van valami történés a kis otthonunkban, nem nagyon lehet unatkozni. Érkezett múlt héten egy svájci lányka, aki - mivel hely nálunk már nem volt - egymaga lakik egy kis estudióban (garzonban). Sajnálja is nagyon, halálra unja magát esténkent... :( Na, és milyen nemzetiségű a legújabb osztálytársunk? Na, na? Hát magyar kérem szépen! :) Nem semmi, mi? Erre mi sem számítottunk! Egy szimpi balatonlellei fiú, aki egyesek szerint 26 eves, mások meg úgy értettek, hogy elmúlt már 30 is... :)) Ez a fránya spanyol... :D

Amúgy ez az utolsó befizetett hetünk a suliban, úgyhogy most ezerrel törjük a buksit, hogy hogyan tovább. Vagy gőzerővel elkezdünk lakást keresni (szombaton el kellene hagynunk a mostani szállást), vagy hosszabbítunk a suliban meg 1-2 hetet... Holnap választ kell adnunk a suliban, így sok időnk már nincs a gondolkodásra...

Na, végre kidugtuk az orrunkat Malagából! Pénteken suli után kocsiba pattantunk, és megnéztünk két környező üdülővárost. Tettük ezt azért, mert mikor a neten keresgéltem kiadó lakások után, Malagában viszonylag keveset tálaltam, míg mondjuk Torremolinos-ban vagy Fuengirola-ban egy csomót. Ezek a tengerparti városkák 15-30 percre vannak Malagától kocsival, úgyhogy akar bele is férhet. Ráadásul elég jó a tömegközlekedés errefelé... Jó turistás hely mindkettő! :)

Aztán szombaton ismét kocsiba pattantunk és két csoporttársunkkal együtt felutaztunk Ronda városba, ami neve ellenére cseppet sem ronda! :)) Ott találkoztunk néhány magyar barátunkkal is (köztük Tamasi Dórival), persze nem meglepetésszerűen! Barlangászni jöttek egy hétre, és a szállásuk Rondában volt, ezért vált hirtelen aktuálissá az amúgy is régóta tervezett rondai kirándulás. Klassz kis nap volt! :) Ákos szerintem szuper képeket produkált megint, de erről magatok is meggyőződhettek hamarosan a blogon... ;)

Házimozi

Elenától kaptunk Almodovar filmeket - még Londonban vett egy 5 DVD-s gyűjteményt, így van hozzájuk angol felirat. Felirat nélkül, vagy spanyol felrattal nem igazán élveznénk - az Idétlen időkiget láttuk a suliban spanyolul, spanyol felirattal, hát... nem volt az igazi. :)

Nyelvtanulás

Az egyik órán egy régi videóklip szövegét próbáltuk megérteni. Engem sokkal jobban lekötött viszont a klip képi világa: érdekes milyen lassú volt akkoriban egy videó. Egy-egy vágókép akár 20-25 másodpercig is kitartott, ezek ma a híradókban sem hosszabbak, mint 5 másodperc, a klipekben csak a másodperc tört részéig tartanak. Gyorsulunk... :/

Tapas túra képek / Pictures of the Tapas Tour

Tapas túra - Malagai éjszaka 2.

„Dilisek ezek az ibérek!” – Asterix

Egyszerű „tapas túrának” indult az esti programunk, aztán kicsit bulisabbra sikeredett a vártnál. A suli által szervezett programok közül az egyik a helyi sör- és borkorcsolyák, a tapas-ok (e: tapasz) végigkóstolása. A spanyol kocsmakultúra egyik alapja, hogy az italok mellé régen mindig adtak valami kis rágcsát. Ez a hagyomány ma is él, sőt sokszor kifejezetten erre megy egy-egy hely, és hatalmas a választék e kísérőkből.

Minden olyan nyugodtan indult aznap este. Fél tíz körül találkoztunk Michaellel, az iskola igazgatójával a megbeszélt helyen. Bemutatta a barátait: egy hasonló korú negyven körüli fazont és három szőke csajt. Hamar kiderült, hogy mind németek, mint Michael, és hogy mindannyian itt tanulnak, vagy dolgoznak, itt ismerték meg egymást. Nem sokkal az indulás után csatlakozott még hozzánk egy belga lány, az iskola egyik tanulója, és az egyik tanárunk, a hihetetlenül pörgős Elena is.

Az első helyen békésen beszélgetve tömtük magunkba a sör és a sangria mellé a tapas-okat: tortillát (e: tortíjja, a.m.: tojás, krumpli és fokhagyma lepényként összesütve), tenger gyümölcse salátát, édes fehér borba forgatott helyi sült kolbászt, minihamburgert, száraz helyi sajtot, olívabogyót, miegymást. Fél 12 felé Elena nem bírta tovább, és útnak indította a társaságot. Vamos! Gyerünk! Akkor még azt hittük, újabb tapas-specialitások felfedezésére indulunk, de mire felocsúdtunk, már egy pici zenés helyen tömörültünk, a bárpult szemközt a fal mellé préselődve. A csajok hamar feltalálták magukat, és a rum-kóla megvásárlása után nem sokkal már ropták a latin slágerekre.

Kb. egy órát lehetünk itt, aztán sorjáztunk is tovább. A harmadik-negyedik helyen megint olyan zene volt, ami tetszett Elenának, hát maradtunk… Itt épp kezdtük volna igazán jól érezni magunkat, amikor közvetlenül mellettünk két hispán kakas összeverekedett. A mai napig nem tudom, miért tört ki a bunyó, pedig végignéztem, otthon jóval nagyobb pöffeszkedés után kezdődik ütésváltás… De pillanatok alatt vége lett, a zene is leállt, a verekedőket szétszedték. Michael szabadkozott egy picit, hogy nem szoktak itt verekedni, három éve nem látott ilyet. Már-már kezdődött volna újra a buli, amikor megérkezett a rendőrség, és némi eredménytelen keresgélés után kihajtották az embereket a helyiségből, hogy így szűrjék ki a garázda elemeket. Nem vártuk meg, amíg rendeződik a helyzet, újabb helyek felé irányítottuk egyre bizonytalanodó lépteinket.

Mi még egész jól néztünk ki, de Elenát (a spanyoltanárunkat, hihi), már nem engedték be az egyik helyre, mondván, túl részeg… :))) Aztán valahova mégis befértünk, Michaelék már ott nyomták, itt hajnalig táncoltunk. Négy után mentünk haza, ahol Leon még összerittyentett egy kis tésztát, elröhécseltünk egy darabig, aztán öt után elcsendesedtünk lassan, a tanárunk a Mara szobájában levő plusz ágyon aludt. Másnap reggel egy kis mini spanyolórával kárpótolta Agnieszkát a hajnali hangoskodásért (Agnieszka nem jött velünk bulizni), aztán hazament. A másnap többi része elég csendesen telt… :))

Costa del Sol?

Két hete reménykedve nézzük az időjárásjelentéseket: most már talán jó idő lesz! Valahogy magunkkal hoztuk otthonról a rossz időt, mert amióta itt vagyunk - kisebb megszakításokkal ugyan - borús az ég, és esik. Miközben a hírek szerint otthon hétágra süt a nap... Pedig ez az a régió, ahol évi 260 a napsütéses napok száma, és ahol a Costa del Sol, a Nap Partja található!

Eddig a rövidujjú pólóink csak néhány percre villantak ki a pulóverek alól, rövidnadrágot meg csak Leonon láttunk, de szerintem csak a fíling kedvéért vette fel, hogy érezze, Spanyolországban van... :)

Az időjárást eddig csak a jegesmedvék élvezték

Főzőcske, de latinosan

Főzésóra? Főzősuli? Hogyan fordíthatja az ember a Cooking Class kifejezést magyarra? A suli által kínált érdekes kiegészítő programok egyike ez, amikor egy helyi étel elkészítési módját tanulják meg a diákok. Fiatal és dinamikus tanárnőink természetesen bevállalták a szakácsnő szerepét is…

Mivel most csak öten vagyunk diákok, ezért macsó férfitanárunkat, Angelt szabira küldték. Ezzel a délelőtti kurzusok tanárainak száma kettőre csökkent. Mi kezdők Angel helyett az eddig csak a haladó csoportot okító Elenát kaptuk. Moncs már mesélt róla, hogy jó fej, és tényleg nem csalódtunk: a személyisége valóban lehengerlő, a vidámsága és temperamentuma szinte szétveti a 28 éves pöttöm kis csajt. Mara és Leon megállapodtak, hogy Elena cool, vagyis király – lassan kezdem érteni, hogyan és mire használják az angolok ezt a gumijelzőt. Debora, a másik tanárunk fegyelmezettebb, pontosabb, de azért még a latin kereteken belül - jól kiegészítik egymást Elenával. Megállapodtunk egymás közt, hogy jó cserét csináltunk, két nagyon jó tanárunk lett. :)

 

De vissza főzőcskéhez: mivel mindenkit érdekelt a dolog, ezért a második két tanórát feláldoztuk a gasztronómia oltárán, és már 11 felé kimentünk a piacra beszerezni a hozzávalókat. Mindenki kapott egy-két tételt, azokat kellett az árusoktól kérnünk. Elena végig ott volt, súgott, vegyült az eladókkal, ha kellett, fordított spanyolról spanyolra, és közben viccelődött, jól érezte magát, mint mindig. Annak örültem, hogy nekem nem a halas lista jutott, mert magyarul sem tudnám megnevezni a tengeri herkentyűket, amiket vettünk, így duplán bénának éreztem volna magam. A kenyér, a műanyagtányér és villa ez esetben közelebb állt a szívemhez, mint a tintahal vagy a kékkagyló… Ez idő alatt a vegetáriánus Moncs Debora védőszárnyai alatt a marha testrészeit kérdezgette ki a hentesektől, meg fűszernevekre vadászott a fűszereseknél. Kedvesek errefelé az emberek, türelmesen válaszolgattak a kérdéseire, miután megértették mit is szeretne tőlük ez szőke, nyilvánvalóan külföldi lány, ha már vásárolni nem akar…

A cuccokkal felpakolva visszamentünk a suli konyhájába. Összeszedtük a legfontosabb kellékeket, mint magnó, hangosra tekert zenével, egy nagy serpenyő és neki is álltunk a paellának! A paella (e:paejja) egy főtt rizses, zöldséges, húsos vagy halas, tengeri herkentyűs, jellegzetesen spanyol kaja. Mara guacamolét (e:gvakamole), egy mexikói avokádós, zöldséges krémet készített előételnek, amit kenyérre kenve ettünk. Két liter borból, majd egy kiló gyümölcsből, szódából és némi likőrből és cukorból sangria is készült, amit ízlésesen egy nagy piros lavórban tálaltunk. ;)

 

Az egyik osztályteremben körbeültük az asztalt, zene ugyanúgy felteker, és befaltuk a kitűnőre sikeredett paellát. Közben az elfogyasztott sangria hatására még magasabbra hágott a hangulat, így Elena eltáncolta az idei Eurovíziós Dalfesztiválra nevezett spanyol dalt. Van itt is humorérzék, simán ezt szavazták be a sok „normális” dal elé, és most ez képviseli Spanyolországot… De nem veszik a lelkükre, csak nevetnek rajta. :))

Az új lakótárs

Az első esemény a héten egy lengyel lány, Agnieszka (e:Ágnyeszka) érkezése volt. Kedden reggel meglepetésszerűen érkezett meg a suliba: egyszer csak ott vot csomagokkal, és senki sem tudott róla, hogy egyáltalán jönni fog. Az ügynökség, akiknél jelentkezett, elfelejtett szólni... Bevállalós csaj, mert minimál némettudással, szinte nem létező angoltudással jött ide spanyolt tanulni, úgy hogy a spanyolja alig jobb, mint az enyém, összesen három hónapot tanult otthon egyedül. Ő foglalta el a negyedik szobát, a legkisebbet, pedig ő a legmagasabb közülünk. A 180 centi magas, vékony, szőke lány szláv vonásokkal elég feltűnő errefelé, szoktam vigyorogni rajta, ahogy a férfiak megbámulják az utcán.

Az jó, hogy kénytelenek vagyunk használni a spanyolt, ha kommunikálni akarunk vele, de azért ez rendesen megnehezíti a dolgunkat. A bonyolultabb témák ugyanis még nem nagyon mennek spanyolul. Mint például a jövőidő… Mara be akart biztosítani magának például egy fél órát a reggeli fürdőszobás csúcsban, ezért elmondta, elmutogatta Agnieszkának, hogy reggel hajat akar mosni, fél óra kéne neki, mondjuk 8-tól. Ő mikor akar menni? A lengyel lány csak bólogatott, hogy jó, jó, igen, de a kérdésre csak nem válaszolt... Mara egy idő után feladta, és inkább úgy döntött, este fürdik… :) Hát így élünk mi! ;)

Napos városnézés Malagában / Sunny Sightseeing in Malaga

Malagai éjszaka 1.

Az itteniekről az a hír járja, hogy nagyon tudnak élni, és hogy híres a nyári éjszakai élet. Ebből kaptunk egy kis ízelítőt szombat este, amikor éjjel fél kettőkor kilépve az étterem ajtaján ez a tömeg fogadott minket:

A kis teret három oldalról bárok, kocsmák,éttermek szegélyezik, a téren asztalok, amik mellett állva lehet iszogatni, beszélgetni... Nem semmi! :)

Háztartásbeli gondolatok

A felfedezés örömével vetettük rá magunkat az előző lakók, a német kiscsajok által ránk hagyott cuccokra: hamar rájöttünk, hogy a mosószerünk kitart még vagy két hónapig, sóval végighinthetnénk a járdát, ha lenne tél errefelé, de maradt még rizs, tészta, paradicsomszósz, cékla, fűszerek, vörösbor(!), miegyéb is. A javakért cserébe persze ki kellett ganézni a konyhát a mocsokból - pl. a vízforraló(!) alján levő barna lepedéket egy napig sikáltam -, kidobtunk több szatyornyi cuccot is, de most már ott tartunk, hogy az ember meg mer érinteni mindent a konyhában fintorgás nélkül... Szerencsére a lakótársaink sem finnyásak, mindenki örömmel használja a ránk maradt cuccokat. Már csak a hűtő az, ami tisztításra vár, mert azt valahogy spanyolosan kifelejtette a takarító csaj, azon egy alkalommal, amikor itt volt...

A sütőt most cserélték ki, de az előző lakók ideje alatt valahogy eltűntek gázrózsák(!), így csak az egyetlen villanylapot tudjuk használni. Ja, van még egy vízmelegítő kancsónk is alj (és vezeték) nélkül, a hűtőnek le van törve a fogantyúja és az egyik polca... Nem akarom tudni, hogyan buliztak itt az elődeink... :))

A működő (tiszta!) vízforralónk és az Ignis mosógépünk, aminek a használati utasításából gyárilag hiányzik a programok leírása, csak találomra tekergetjük, de bármikor ki tudnánk cserélni benne a vízszűrőt vagy a fűtőszálat... Gratulálunk! :))

A fürdőszoba hasonló tészta volt, itt is kétszatyornyi majdnem teljesen üres flakont, tubust dobtunk ki, meg borotvákat a kád széléről, meg minden ilyesmit. Miután az én kencéim szépen Pesten maradtak az utolsó napok nagy kapkodásában, az itt találta javakat használom: az UV szűrős sampont, amitől brilliánsan csillogó lenne a hajam, ha szőke lennék, a gyémántdarabokat tartalmazó :) hajbalzsamot, meg befejezésként a bőrradíros tusfürdővel sikálom végig a testem, és aloeverás fogkrémmel mosom meg a fogam. Így mulat egy magyar úr! :))) De lemoshatnám az arcom esténként tonikkal, belőhetném a séróm zselével vagy hajlakkal, kenhetném a kezem és a testem külön-külön kéz- és testápolóval is... de meghagyom inkább ezeket a csajoknak a körömlakklemosóval, a tamponokkal és a betétekkel együtt...  Mit vittek haza a német csajok, ha ezeket mind itt hagyták?! Őrület! :))

Az ominózus tisztálkodószerek. Jobbra a nagyobb pumpás flakonban még nem tudjuk, hogy mi van, szappan biztosan nem, mert nem habzik... :)) A cetlire az van írva: tükör... :)

Ja, még egy gondolat. A múlt hétig Moncs egyik osztálytársa, egy 16 éves német kislány volt, olyan határozottsággal és magabiztossággal, hogy eszedbe nem jutott tőle személyit kérni, amikor éppen cigit vett... Nos ő családnál lakott, ami drága, de tök jó, mert első kézből tanulhatsz mindennapi dolgokat, a gondodat viselik, meg miegymás. Nos ő ebből nem sokat profitált, mert minden nap bulizni járt a barátnőivel, hajnalban ért haza, a családdal gyakorlatilag nem is talákozott! És nem nézett ki rosszabbul napközben, mint én szoktam az esti két pohár bor és 6-7 óra alvás után... ;))

Autóval Malagában

Sejtettük, hogy nem lesz egyszerű mutatvány, de az autós létezés fájdalmasabb errefelé, mint gondoltuk. Parkolni bárhol lehet az utcán, csak találjon helyet az ember! Mintha a pesti Madách-tér környékén akarnál napközben parkolni, csak errefelé még annál nagyobb az autós népsűrűség. Egy rutinos pesti autóst is lever a víz, ha itt kell leparkolnia valahol a féltett kocsijával.

A kevés hely és a sok autó miatt a kocsik itt teljesen egymásra állnak, volt úgy, hogy csak az anyósülés felől tudtam a Daihatsuba beszállni. Ha odafér, akkor a parkoló sor mellett általában áll még egy kocsisor, amiket üresben hagynak, meg nem húzzák be a kéziféket, hogy ha az ember belülről akar kiállni, el lehessen tologatni az ott álló autókat... A parkoláshoz amúgy nem kell annyi érzék, mint otthon, mert itt a tolatok... kocc, előre egy kicsit... kocc-os beállás teljesen elfogadott. Nesze neked fényezés, meg színre fújt lökhárító... Nem véletlen, hogy szinte minden kocsin van horzsolás vagy horpadás. A sofőrök amúgy nyugodtak, szóval valószínűleg a parkolás okozza a legnagyobb értékcsökkenést az autókban... :)

Közlekedni sem leányálom erre, pl. a két kilométerre levő üzletközpontba eljutni több mint húsz percbe telt, amiből csak 5-6 percnyi volt a helyismeretlenségből adódó bénázásunk. Szűk utcák, sok autó. Ráadásul az üzletközpontban keményen fizettetnek a parkolásért, és bár a választék nagyobb, az árak egyáltalán nem olcsóbbak, mint hazafé a kisközértben. :o Otthon legalább megéri elmenni a legközelebbi teszkóig vagy ósanig, itt eddig nem ez a tapasztalat. Hazafelé tanítási időben esélytelen a lakáshoz közel eső egyetemi parkolóhelyre visszaállnunk, a múltkor is csak jó néhány percnyi reménytelen keresgélés és némi szerencse árán tudtunk jó egy kilométerrel arrébb elfoglalni egy éppen megüresedő helyet. Az utána következő tíz percnyi séta hazafelé a szemerkélő esőben, a nehéz zacskókat cipelve, sem derítette fel a kedvünket! Tapasztalatnak mindenesetre jó volt! ;)

Lakótárs nem kerestetik! :)

Jelenleg négyen lakunk egy négy szobás lakásban: mi ketten, az olasz felmenőkkel büszkélkedő Mara és az angol Leon (e: Lion). Mara 28 éves, kanadai, PR-t és marketinget végzett, és egy 9 hónapos európai út utolsó két hónapját tapossa: egy hónap spanyol tanulás suliban, majd egy hónapnyi utazás az országban. Leon 23 éves, és abban az értelemben tipikus angol, hogy imád minden sportot, de a legjobban a focit. Az egyetemen is sportmenedzsmentet tanult, csak elunta és abbahagyta. Ő komolyan gondolta a nyelvtanulást, rögtön négy hónapra fizette be a sulit. Amint bemutatkoztak, rögtön tudtuk, hogy az első időkben leginkább csak az angolunk fog fejlődni… (és abból is az a rész, ami a hadarós, erős angol akcentus megértéséért felelős.)

Mara a tegnap reggeli esőben - és az egyik tanárunk által ráadott bukóban

Lakótársaink mindketten a teljesen kezdő csoportban vannak velem együtt. Míg Marának az olasztudása van a segítségére, meg tanult régen spanyolt a suliban, nekem a Moncs melletti félévnyi aktív hallgatás Latin-Amerikában segít sokat - meglepően sok mindent értek. A legnehezebb dolga Leonnak van, akinek ez az első találkozása a spanyollal, és az anyanyelve is erősen gátolja: amíg nekem semmi nehézséget nem okoz pl. a spanyol „hobbi” (afición) kimondása „afiszión”-nak, addig szegény angolunk, ha nem koncentrál, könnyen egy „efisön”-t présel ki magából, miközben a mondat többi részét próbálja összerakni. Sebaj, hamar behozza majd a lemaradását, mert ő az intenzív plusz csomagot vette, vagyis a napi 4 óra mellett még plusz kétórányit tanul délutánonként. (1 óra=45 perc)

Leon Deborah-val, az egyik tanárunkkal

Szerencsés időpontban jöttünk, mert a kiírás szerint a csoportok általában 5-6 (de maximum 9) fősek, de mivel még nincs szezon, emiatt mi hárman alkotjuk a kezdő csoportot, és a délutáni órákon is Leone az egyetlen tanuló… Moncs is hasonlóan jól járt, ma is csak egyetlen osztálytársa, a fiatal német lány jött iskolába. (Érdekességképpen egy másik csoporttársa, egy idősebb német faszi, épp mostanában adta el az otthoni házát, hogy végleg ide költözhessen.)

Az első hetünk elég egyszerűen telik: reggel fél nyolc körül kezd ébredezni a lakás, aztán ki mikor fér be, elkezdünk besorjázni a fürdőszobába. (Még csak négyen vagyunk, és csak hármat foglaltunk el a négy szobából, de látszik, hogy a fürdőszoba meg a hűtő az, amiből kevés van a lakásban.) Az órák fél tízkor kezdődnek, a suli tíz perc séta a lakástól. Egykor végzünk, kettőig lehet a suliban netezni, aztán el kell jönni, mert a szieszta miatt bezárnak három órára. A délutánok eddig bevásárlással, főzőcskével, meg az előző lakók által ránk hagyott konyha- és fürdőszoba-felszerelés átválogatásával teltek. Hétvégére már jó időt mondanak (eddig esett és hideg volt), onnantól tudjuk majd igazán felfedezni a várost. Este mindenki tanul és a leckéjét csinálja, meglepően nagy csönd van a lakásban. Rendes gyerekek vagyunk mi így négyen! A tanulószoba hangulatot azért enyhítik az asztalon felejtett nyitott borosüvegek... ;))

Esős városnézés Malagában / Rainy Sightseeing in Malaga

Hát elindultunk...

Kicsit megcsúsztunk, ahogy szoktunk. Az utolsó napra már csak a pakolást terveztük, de ehhez képest aznap még eurót váltottunk, külső winchestert és spanyol szótárat vásároltunk. Meg a barátaink is beugrottak két hullámban, és bár az indulás előtti kapkodásban visszasírtuk azt borozással, beszélgetéssel töltött három órácskát, de akkor nagyon jól esett!

Mindketten három órát aludtunk. Én hajnali fél háromkor még spanyolországi szállást kerestem a második éjszakára, meg az olaszországit pontosítottam. A nyelvsulit másnap, az indulás előtt egy órával fizettük be. Ha épp akkor nem megy az internet bank, a kardunkba dőlünk! A csomagokból még faragtunk az utolsó pillanatban is, és a lakótelepi előszobát teljesen elfoglaló halmokat nézve, nem tudtuk elképzelni, hogyan tudtunk a dzsí-tín 14 hónapig fejenként két hátizsákban elférni. Persze a földkerülős minimál cucchoz képest most lesz nálunk csini ruci, konyhafelszerelés, kaja, meg extra ketyerék is.

A serdülőkorú Daihatsum türelmesen várta, hogy teletömjük a csomagtartóját, majd miután az megtelt, a hátsó ülést. A telepakolt kocsit elnézve, újra felmerült bennem, vajon hogy fogunk ebben majd két-három év múlva a gyerekekkel elférni? Végül abban maradtam magammal, hogy egy gyerkőc plusz alkatrészek még oké, majd a második jövetelekor ráérek ezt tovább gondolni. Akkor ezt is kipipáltuk! ;)

A reggel nyolcra tervezett indulás helyett fél tizenegykor kanyarodtunk ki a ház elől. Nem mertem belegondolni, hogy max. 120-as utazósebességgel mikorra fogjuk megcsinálni az aznapra tervezett 1100 km-t…

1. nap: 1050 km, 14 óra, egy órányi szunya

Magyarország – ismerős és unalmas autópálya

A magyar szakasz hamar eltelt, megtárgyaltuk az utolsó napok rohanós eseményeit, meg lebonyolítottuk a maradék búcsútelefonokat.

Horvátország – átutazóban

A horvát szakasznál kezdtem el érezni, milyen hosszú is lesz ez a nap. Zágrábnál lehetett valami, mert lezárták az autópályákat, és mindenhol rendőrök voltak.

 

Várunk, nem tudjuk mire...

Horvát sorstársainkkal együtt tanácstalanul tébláboltunk a kilométeres kocsisorok között. Aztán amilyen durván soknak nézett ki a várakozás, olyan hamar tovább is engedtek minket. A kis közjáték után meglepően hamar a szlovén határon voltunk.

Szlovénia – vadiúj autók nehéz lábú sofőrökkel

Szlovénia még annál is szebb volt, mint amire emlékeztem: amikor épp elfogyott a pálya, a korai tavasztól kizöldült völgyekben helyes kis falvakat kerülgettünk, míg jobbra a Júliai-Alpok hófödte csúcsai úsztak tova. A szlovénok még a magyaroknál is megrögzöttebb gyorshajtók, az egész pályán én voltam messze a leglassabb, mert én úgy-ahogy betartottam a sebességhatárokat. A kedvencem az a 140-nel előző kisbusz volt, aminek a hátulján a piros karikában ott virított a maximálisan megengedett sebessége: 90 km/h…

Olaszország – jól öltözött emberek; méregerős gyűszűnyi eszpresszók

Mire Italijá-ba érkeztünk, már nagyon elegünk volt az utazásból, pedig ezután következett a hosszú gyorsasági szakasz: 500 km autópálya éjszaka. Már az első kilométereken levillogtak a belső sávból 125 km/h-nál, később már tudtam, hogy ott inkább a 140-170 megy… De azért minden ötödik percben volt egy tábla, hogy „Tartsd tiszteletben a sebességkorlátozást!” Lehet, hogy azért nem hatásosak, mert ilyen sebességnél már nem lehet őket elolvasni! ;)

A mai napra kitűzött kempingig nem tudtunk eljutni, így éjjel egykor beestünk egy kis hotelbe Paviában. Még alkudni is tudtunk – valószínűleg a késő időpont miatt!

 

Beépített bili

2. nap: 1020 km 13,5 óra, fél óra alvás

A mai, 270 km-nyi olasz szakaszban volt kb. 200 alagút, egy barlangász nincs annyit a föld alatt, mint amennyit mi voltunk! :)

Franciaország – történt itt valami?

Onnan tudhatod, hogy átértél a határon, hogy francia nyelvűekké válnak a táblák, és lazábbak lesznek az eszpresszók. Ja, meg az előzések alatt kint hagyják az indexet, még ha az 5 percig is tart. Meg nem vezetnek olyan vadul.

 

Itt ön sem akarna benzint venni... (...és lett ennél még drágább is!)

 

A háttérben árnyas kis parkoló (alváshoz kítűnő), az előtérben egy somolygó kecske...

Spanyolország – Hola amigos!

Itt is normálisan vezetnek, bár a sebességkorlátozó táblákat inkább csak tájékoztató jellegűnek tartják. Az északi részen még nagyban készülnek a szezonra, mindenütt építkeznek, tataroznak. A GPS-ben csak amolyan spanyolos pontossággal voltak a kempingek feltüntetve, a második árnyékcím üldözésébe belefáradva rávetődtünk inkább az első fizikailag jelen levő hotelre. A három csillaghoz sajnos nem járt meleg víz, de reggeli legalább igen.

3. nap: 1000 km 12 óra

Útközben tettünk kis kitérőt, megnéztünk egy-két várost, láttunk olyat is, amire azt mondják, itt nem él spanyol, csak turista. Az ilyen helyeken az álláshirdetésekben azt írják, „spanyol nyelvtudás nem szükséges”…

Ma már bazi meleg volt, néha már légkondiért sírtunk. Nem mertünk belegondolni, milyen lesz ez a kocsi a nyár közepén…

Este 10-re minden probléma és eltévedés nélkül megérkeztünk Malagába. (Köszönet ezért az I-GO-nak és a Daihatsunak! ;) ). A megbeszélt kis boltban ott várt a lakáskulcsunk, és 11-re már minden cuccunk a szobában volt, a kocsi meg a parkolóban. Aztán kétórányi pakolászás után a cuccaink a szekrényekbe kerültek, mi meg az ágyba. Rövid éjszaka, lesz holnap délelőtt már kezdődik a suli! Szép álmokat! :)