Asturias rekordesőben

Három napja esőben gyalogolunk, és az előrejelzés a következő napokra sem ígér jobbat. Rekordesőzésre nem számítottunk, nincsen teljesen esőálló felszerelésünk sem. Az esőkabát csak a felsőtestünket védi, mindenhol máshol teljesen átázunk fél-egy órával az indulás után, és vizesen nyomjuk végig a maradék 4-6 órát.

Táj esőben

 
Pénztárca, telefon, kamera uzsiszacsiban, a hátizsákban minden külön nejlonszatyrokba csomagolva

Egész Asturiasban áll az élet, az eső miatt nem lehet megrendezni a betervezett rendezvényeket, fesztiválokat sem. Egy-két faluban a kiömlő folyó elmosta az utat, néhány házat, és egy helyen a töltést a vasúti sínek alól. Vízben állnak a földek és a házak, és tocsog a camino is.

 
Nagy víz

A könyvünk szerint most 30+ km-eket kéne nyomni, de a felázott lábunk nem bírja a hosszú szakaszokat, ezért átírtuk a terveket. Ha nem betonon megy a camino, akkor néha bokáig járunk a sárban, ezért ma már csak a főutat követtük, de így még a napi 20+ km is lélekölő. Szóval várjuk a jó időt.

 
Sár mindenütt

Eleinte még élveztem is… :)

The Second Week

The 15 km before Bilbao and the next two days were shockingly ugly compared to the previous week. The only exception is Portugalete center and the world heritage transporter bridge.

(Our first glitch on the road: both of my SD cards went wrong at the same time. One is readable by the camera only (this one contains the pictures), the other one is accessible only by the computer. Once I get the pics out of the card I post them. I bought a third card already, we have photos again since Asturia! :)
Update: I can copy out photos one by one from the card, so there are photos for this post!)

Not much later we left Basque Country to enter Cantabria. The landscape is fine countryside again, with more villages and smaller mountains. Unfortunately the path is mainly on concrete which exercised our feet greatly and made us limping by the and of the day. By now thanks to the Scholl relaxing balm and the gaining toughness we manage quite well on the asphalt.

There are many more pilgrims now, but sometimes we see familiar faces. We already met Hans and the two Italians and could talk a bit with Pierre. Our new friends are the Dutch Miriam and the two Hungarian Gyuri (“George and George” :) ). The two George are both psychologist (and ex-soldiers: one was a tank commander the other was a helicopter pilot) and have amazing stories. Miriam started her pilgrimage from home, she has been walking since February(!) and completed such 2500 kms. She had to have a month break in the winter because she got frost-blisters, but since then she is unstoppable.

 
On a ferry with the German Thomas and Miriam

Sea-looking cheap supper with Miriam

A morning cofee with George and George

A második hét

A Bilbao előtti 15 km és az utána következő két napi szakasz sokkolóan csúnya volt az előző héthez képest. Ezt csak Portugalete üdítően szép városközpontja és a világörökség gondolás szállítóhídja enyhítette.

(Megtörtént az út első műszaki malőrje, egyszerre romlott el mindkét SD kártyám: az egyiket csak a kamera olvassa (azon vannak a képek), a másikat csak a számítógép. Amint hozzáférek a képekhez, posztolom őket. Már vettem egy harmadik kártyát, Asturiastól megint lesznek képek! :)
Frissítés: egyesével ki tudok másolni képeket, így lettek fotók ehhez a bejegyzéshez!)

Ezután nem sokkal elhagytuk Baszkföldet, hogy Cantabriában folytassuk utunkat. A táj újra kellemes vidéki, csak sűrűbben vannak a falvak, és nem olyan magasak a hegyek. Az út sajnos nagyrészt betonon megy, ami eléggé megterhelte a lábunkat, volt sántikálás a nap végén rendesen! A Scholl hűsítő lábbalzsam és nem utolsósorban az edződés miatt már egészen jól bírjuk az aszfaltot.

Már jóval többen vagyunk zarándokok, de azért össze-összefutunk ismerős arcokkal. Láttuk már Hanst és a két olaszt, és Pierrel is tudtunk váltani pár szót. Új barátaink a velünk egykorú holland Miriam és a két Gyuri (nem magyaroknak csak “George and George” :) ). A “Gyurik” negyvenesek, mindketten pszichológusok (és ex-katonák is, egyikük harckocsi parancsnok, a másik helikopter pilóta volt), hihetetlen sztorikkal. Miriam otthonról indult, február(!) óta úton van, és már vagy 2500 km-nél jár. Igaz egyszer haza kellett mennie fagyási sérülések miatt egy hónapra még a télen, de azóta rendületlenül nyomja.

 
Egy kompolás a német Thomasszal és Miriammal

Tengerre néző olcsó vacsi Miriammal

Reggeli kávé a két Gyurival

And you? How many times?

The Irún-Bilbao stage is like a nice hike trail. It mainly leads in the mountains, often crosses farms and your feet only touch concrete when you are in the villages.

 
From one farm to another

Because of the length of the stages and the location of the accommodations the pilgrims stay together, we always met the same faces during the day and in the evenings. The Canadian Pierre, the German Hans and the athletic woman, a Belgian couple, the two Italians and the 5 cheerful Spanish were almost our only companion. Seeing their performance you wouldn’t tell that all of them are over 60, as they went at a very good pace. Most of them completed at least one Camino but for some of them it is the forth one. We heard of the “Camino addicts” but didn’t expect to meet them this soon! ;))

 
On the sides the two Italians. On the French pilgrim, to the right of Monika, you can see the typical pilgrim tan: the limbs are tanned, but the corpse and the feet are snow white. :))

Pierre is a real character: amazingly tanned, his grey curly hair is whitened by the sun, mischievous smiling eyes. He was the first one we met; on our day zero, waiting for the opening the pilgrim refugee in Irún. First we didn’t understand his question about from where we are coming – we start here, where the Camino starts, don’t we? :) Then we learnt that he started in France, was on his way for a month and was close to finish his thousandth kilometer already… Every day he left at least half an hour earlier than us and by the time we arrived to the refugee he already had a shower, washed his cloths and finished his first beers. ;))

With Pierre 


Drinking beer with Pierre, in the background a French and a Swiss pilgrim

Just before Bilbao we said goodbye for the Spanish who came only for a week and was to fly back to Barcelona and start working the next day (on Monday). As we crossed the industrial ring on our way the center, we were almost sure that we’d never see our pilgrim friends again - a new stage begins. Luckily we wasn’t right completely.

With the Spanish group

Nektek ez hányadik?

Az Irún-Bilbao szakasz olyan, mint egy kellemes túraútvonal. Nagyrészt a hegyekben megy, sokszor farmokon át, betont szinte csak akkor ér az ember lába, amikor a falvakba ér.

 
Egyik farmról a másikra

Az első egy hét szakaszainak hossza és a szállások elhelyezkedése miatt a mezőny nem tudott nagyon széthúzni, szinte mindig ugyanazokkal a zarándokokkal találkoztunk esténként, vagy kerülgettük egymást útközben. A kanadai Pierre, a német Hans és az atlétanő, egy belga pár, a két olasz és az 5 spanyolból álló vidám baráti társaság volt szinte az állandó társaságunk. Már mindannyian a túl vannak a hatvanon, de ez a teljesítményükön nem látszott, nagyon jó tempóban mentek. A legtöbbjük már legalább egy caminón végigment, de volt nem egy olyan, akinek ez már a negyedik. Olvastunk már a “camino-függőkről”, de nem gondoltuk volna, hogy ilyen hamar találkozunk velük! ;))

 
A két szélen a két olasz társunk. Moncstól jobbra, a francián látszik a tipikus zarándokbarnulás: a végtagok barnák, de a törzs és a bakancs helye hófehér. :))

Pierre egy igazi karakter: hihetetlenül barnára sült bőr, az ősz göndör haját vakító fehérre szívta a nap, huncut mosolygós szemek. Ő volt az első, akivel találkoztunk: az irúni szállás előtt várakoztunk a nyitásra a nulladik napon, amikor felbukkant. Először nem értettük a kérdését, hogy honnan jövünk, hiszen itt kezdünk, ahonnan indul az út! :) Kiderült, hogy ő a francia szakaszon kezdte, több mint egy hónapja úton van, és már közel jár az ezredik kilométeréhez. Minden nap legalább fél órával korábban indult, mint mi, de mire mi megérkeztünk, már lefürdött, kimosott, és túl volt az első néhány sörén… ;))

 
Pierrel


Sörözés Pierrel, a háttérben egy francia és egy svájci zarándok

Bilbao előtt búcsúztunk el a spanyoloktól, akik csak egy hétre jöttek, repülővel mentek vissza Barcelonába, hogy másnap (hétfőn) már újra mehessenek dolgozni. Úgy mentünk be a központba a várost övező iparvidéken át, hogy szinte biztosak voltunk benne, nem találkozunk többet a mostani útitársainkkal, és egy új szakasz kezdődik. Szerencsére csak részben volt igazunk.

A spanyol csapattal

A typical day

We are still alive! We arrived to Bilbao in 6 days, completed 167 km and almost 5 thousand meters climbing. The terrain is like hiking in a hilly forest in addition the sea often appears from the right. The old, experienced fellow pilgrims told us that the Camino Norte is the toughest as you have to climb and descend a lot. We witness it! :) The climate is a bit rainy, cloudy, sometimes sunny – such oceanic.

 

Our typical day starts at 6.30-7 a.m., then a quick packing, breakfast (if provided) and leaving around 7.30-8 a.m. If breakfast is not included we first go to a bar and drink a café con leche and some pastry. Then 5-8 hours march what we break occasionally for a short meal and rest. If there are no villages in the stage we eat what we bring, otherwise the menu is a glass of beer and tapas (Monika often exchange the beer for a coffee). The tapas are better and there is a bigger variety than in Madrid. My favorite is the omelet and sausage sandwich, such perfect for hiking!

We arrive to the hostel between 3 and 5 p.m. If it opens at 4 we have to wait. After shower, cloths washing and some feet nursing at 6 we are ready for a supper. It is a fault as the restaurants open at 8, that’s why sometimes we live on tapas and wine (both are excellent!) :) Our stomach shrank enough that we happily get by on this diet for days before we start to linger for some proper meal. This time we wait until 8, but it is very trying as you are very hungry and want to be in bed very-very much. After 9 the pilgrim room gets very quiet everyone gets to the bed early, as they are dead tired and want to be fit for tomorrow.

We manage it but it always hurts somewhere. The downhill ruin your knees and heels while the concrete hurts your sole and ball. Before leaving I bought a pair of walking sticks (I just call them clutches :) ), with these I support my knees enough that I can complete the daily stages. The human body is wonderful, it is amazing how it heals itself, though every day another body part wearies.

A typical Albuerge (Pilgrim Hostel)

Egy tipikus nap

Jelentem, még élünk! 6 nap alatt értünk Bilbaóba, 167 km-t és majd 5 ezer méter szintet tudunk már magunk mögött. A terep olyasmi, mint egy szokásos erdei kirándulás egy hegyes-völgyes vidéken, megspékelve azzal, hogy jobbról elő-előbukkan a tenger. Az útitársaink, a nagy öregek, mondták, hogy a Camino Norte a legkeményebb, mert itt sok a szint. Ezt tanúsíthatjuk! :) Az időjárás egy kicsit esős, felhős, néha napos - amolyan óceáni.

Egy napunk úgy telik, hogy reggel f7 és 7 között kelünk, gyors összepakolás, reggeli a szálláson (ha van), majd f8 – 8 felé indulás. Ha nincs reggeli, akkor beesünk az első kávézóba és ott tolunk egy café con lechét (tejeskávét) valami péksüteménnyel. Innentől 5-8 óra menetelés jön, amit csak néhányszor szakítunk meg hogy együnk és pihenjünk. Ha az etapban nincsenek falvak, akkor hozott elemózsiát eszünk, ha vannak, akkor tapas és egy pohár a sör a menü (Moncs gyakran becseréli sört kávéra). A tapaszok sokkal jobbak, mint Madridban, és több féle is van. A kedvencem a kolbászos-tojásos szendvics, igazi túrakaja!

Délután 3 és 5 között érkezünk a szállásra, ami sokszor csak 4-kor nyit, akkor várni kell. Zuhany, ruhamosás és némi lábápolás után olyan 6 felé már készen is állunk egy vacsorára. Ez hiba, mert az éttermek 8-kor nyitnak, így történhet, hogy néha napokig csak tapason és boron élünk (mindkettő remek!). :) A gyomrunk eléggé összeszűkült, így napokig elvagyunk ezen a diétán, mire rendes kaját kezdünk kívánni. Ilyenkor kivárjuk a 8 órát, de ez néha nagyon kínkeserves, mert az ember éhes és az ágyat is nagyon-nagyon kívánja. 9 után a zarándokszoba elcsendesedik, mindenki korán fekszik, mert hulla fáradt, és mert ki kell pihennie magát másnapra.

Egész jól bírjuk a kiképzést, de mindig fáj valahol. A lejtők a térdeket és a sarkat szedik szét, a beton a talpat és a taIppárnákat. Indulás előtt vettem egy pár túrabotot (azóta csak mankónak hívom őket :) ), azokkal tudom a térdemet annyira tehermentesíteni, hogy teljesíteni tudom a napi etapokat. Csodálatos a szervezet, minden reggelre hihetetlen módon regenerálódik, de minden nap más testrészünk fárad el.

Tipikus Albuerge (zarándokszállás)