2008. október 2., csütörtök

Társasági látogatás

Olyan volt ez az 5 nap otthon, mint egy jól szervezett villámlátogatás: percre pontosan kiszámolva követték egymást a várt és nem várt események - több program nem is fért volna bele ebbe a szűk 126 órába! Találkoztam vagy 30 barátommal és rokonommal, és az ügyeimet intézgetve letekertem kb. 150 kilométert. Voltam az okmányirodában elintézni a még Malagában ellopott rendszámunk pótlását, és rendeltem elvitelre két első lengéscsillapítót is a kocsihoz, a rakoncátlankodók helyett (otthon olcsóbbak az ilyen dolgok). Hát, hazafelé alig bírtam felemelni a nagy hátizsákomat, amikor már minden cucc ÉS a lengéscsillapítók is benne voltak! :)

Az utolsó otthon töltött napon Norbi elhívott a Kopaszi-gátra a Shönhertz kolesz Dot Mátrix bilujára. Ebből az alkalomból a műegyetem 18 emeletes koleszének ablakait egyetlen nagy kijelzővé változtatják. Sajnos műszaki hiba miatt aznap nem tudtak életet lehelni a vezérlőrendszerbe, ezért a versenyző műsorszámokat csak néhány nappal később láthatta teljes pompájában a nagyérdemű. Hogy hogyan is kell ezt elképzelni, arra itt van a tavalyi legjobb:

Ez bekerült az amerikai abc NEWS TV egyik reggeli műsorába is:
http://abcnews.go.com/video/playerIndex?id=2318825

Másnap reggel, amikor eltekertem a Megyer(Colbert)-híd alatt, már láttam a készülődést a következő napi ünnepélyes megnyitóra, amiről sajnos már lemaradtam. Pedig az alábbi link szerint látványos volt!
http://www.youtube.com/watch?v=k_nx39FStbA

http://www.harmonet.hu/cikk.php?rovat=104&alrovat=131&cikkid=17829

Néhány kép és adat:

http://index.hu/gal/?dir=0810/belfold/colberthidejjel/

http://hu.wikipedia.org/wiki/Megyeri_h%C3%ADd

Image: Wikipedia

Nincsenek megjegyzések: