Megint egy Moncs levél következik.
…tegnap elbúcsúztattuk Lisát is, a német lánykát. Újabb veszteség... :( Szar dolog ám, hogy új barátokat szerzel, aztán nem sokkal később (valszeg örökre...) búcsút is mondasz nekik. Ezt a részt mindig nagyon utáltam... Akik még itt vannak - Leon, Tomi, Peti es Elena - természetesen drukkolnak nekünk Madriddal kapcsolatban, de azért az arcukra van írva, hogy meg a gondolatat is utáljak, hogy esetleg mi is lelépünk... De mi egyelőre legalább országon belül maradnánk és ez még mindig több annál, amit az előttünk már elmentek elmondhatnak... :/
A mostani búcsúparti, nem az a szokásos végigtáncolós ereszdelahajam őrület volt, de azért akadt egy-két tagadhatatlanul emlékezetes pillanat ezúttal is. A régi kérónkban (ahol most Leon, Lisa és két új olasz csajszi lakik) gyűltünk egybe. A két magyar srác, Tomi es Peti, valamint egy otthonról rövid időre idelátogató szinten magyar barátnőjük, Kata is csatlakozott hozzánk. Először is mindenkinek viselnie kellett valamit a fején, ami Lisa tulajdona. Aztán szalmakalapokkal, kötött sapkákkal és hajráfokkal eképpen felcicomázva levonultunk Lisa kedvenc kávézójába palacsintázni. Miután ott végeztünk, visszatértünk a kéróba es ott tovább iszogatva es falatozgatva békésen végignéztük, ahogy Lisa kb. hajnali 4-ig pánikszerűen ki-be pakolászik a bőröndjeiből, hogy a kezdeti 29 kiló helyett valahogy lecsökkentse annak súlyát a megengedett 20 kilóra. Végül úgy, hogy mindenkinek hagyott itt egy-ket szuvenírt és kb. 3 pulóvert, 2 nadrágot is elöl hagyott azzal a céllal, hogy minden egyes darabot viselni fog a reptéri becsekkoláskor, 21 kilóval sikerült végleg lezárni a bőröndöt.
Ekkor Leon kitálalta, hogy menjünk fel az épület tetejére és ott, a kilátásban gyönyörködve fogyasszuk el az utolsó italainkat. (Mióta itt vagyunk Malagában, a tetőre kivezető ajtó folyamatosan zárva volt, ezért kulcs híján, különleges ajándékként fogtuk fel, hogy Lisa utolsó estéjén nyitva tálaltuk azt.) Szépen felsorjáztunk, majd Lisa, aki utolsóként lépett ki a tetőre, jó kislányhoz méltóan behúzta maga után az ajtót - amin csak belül volt kilincs. (!!!!!) Ott rekedtünk a korom sötét tetőn, 6 emelet magason a gyönyörűen kivilágított város felett, egy szál pólóban a frissítő hajnali hidegben. Még jó, hogy ott volt lélekmelegítőnek az egy-egy pohár ital mindenkinek a kezében. Szerencsére már volt bennünk annyi alkohol, hogy kiborulás helyett hisztérikus röhögéssel reagáljuk le a dolgot. Mikor végre lecsillapodtunk, körbejártuk a tetőt, és konstatáltuk, hogy kizárólag azon az egyetlen átkozott ajtón keresztül lehet csak visszajutni az épületbe. Az első ötlet az volt, hogy kiabáljunk le az arra járóknak (egy sem akadt), magyarázzuk el 6 emelet magasból, hogy mi történt, majd dobjuk le az egy szem kulcsunkat, amivel be tudnak jönni a lenti kapun, majd megmászva 6 emeletet, ki tudják nekünk nyitni az ajtót belülről. Mivel ennyire azért egyikünk sem beszél jól spanyolul, e rről az elképzelésről aránylag hamar letettünk.
A következő ötlet az volt, hogy telefonos segítséget kérünk valakitől, de ezt is kénytelenek voltunk elég hamar elvetni, ugyanis egyetlen ismerősünk sem lakott olyan közel, hogy ne éreztük volna túl nagy kérésnek, hogy hajnali 4-kor üljön kocsiba/taxiba/vonatra, csak azért, hogy kinyisson nekünk egy ajtót. Maradt tehát a jó öreg "Segítség! Segítség!", (akarom mondani "Socorro! Socorro!") jó hangos ajtódöngetéssel megspékelve. Bevált. Kb. 10 perc alatt sikerült felverni az 5. emeleten lakó párocskát, akik iszonyat kócosan és riadt arccal nyitottak ki nekünk az ajtót. Zavart magyarázkodás, ezer bocsánatkérés es már téptünk is vissza a lakásba. Mivel piánk már nem volt, amivel leöblíthettük volna az ijedtséget, fogtuk magunkat és még besétáltunk a központba egy búcsúitalra.
Ott aztán a társaság fele bejutott egy még nyitva tartó bárba, ahol csak sikerült összehozniuk az ilyenkor szokásos reggelig táncolós bulit!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése