2008. július 9., szerda

Az első hét Madridban 1.

Megkaptam végül a madridi állást, így fájó szívvel, de el kellet hagyjuk hőn szeretett Andalúziánkat. A szívünk egy nagy darabját hagytuk ott, mert igazi barátokra leltünk, és remekül éreztük magunkat. Én életem egyik legintenzívebb és legtartalmasabb három hónapjának tartom az itt töltött időt. :)

Érdekes volt ez az utolsó néhány hét a maga módján. Igazából végig a megpályázott állás válaszára vártunk - legyen az akár pozitív, akár negatív. Hát nem mondom, jól elhúzták! Az utolsó, telefonos interjúm június 9-én volt, akkor azt ígérték, hogy még 1-2 hét kell nekik a végleges válaszig. Végül a múlt hét elején kaptam meg a végleges ajánlatukat július 2-i kezdésről, amit még aznap el is fogadtam.

Az utolsó malagai hetünk maradék részében igyekeztünk lezárni az itteni szálakat. Csütörtökön elmentünk egy utolsó Cooking Class-ra (főzőórára) a suliba, ott elbúcsúztunk a tanárainktól, majd gyorsan szerveztünk péntek estére egy búcsúbulit. Leon új lakótársai közül a két olasz lány (akik németül beszélnek, hehe, mert közel laknak a svájci határhoz) is elrepült szombaton, szóval négyünket búcsúztattuk egyszerre.

A jól sikerült bulika után másnap még sétáltunk egy utolsót a városban, vettünk néhány könyvet egy mostanában felfedezett könyvesboltban, ettünk egy életmentő reggelit narancslével és kávéval, aztán elindultunk Churrianába a cuccainkért. Ez volt a nyári szabadságolások első hétvégéje, őrületes dugó volt már az autópályán, ilyenkor mindenki igyekszik a tengerpartra, két hónapra kiürül az ország középső fele. Kora délután már minden a kocsiban volt, indulásra készen álltunk - csak mi a tömeggel ellentétes irányba, az ország belsejébe tartottunk. Négy óra felé már nem húzhattuk tovább, nagy sóhajjal beszálltunk a 60 fokos kocsiba és nekivágtunk… 6 órányi szauna következett, ami még melegedett is, ahogy elhagytuk a tengerparti sávot - este hétkor még iszonyat erővel sütött a nap, kint 35-37 fok volt, a kocsiban 42...

Este 10 körül értünk az előre lefoglalt hotelhez. Nem sikerült autómosót találnunk az úton, így már akkor égtünk, amikor a három csillagos hotel elé kanyarodtunk az iszonyatosan összeszart kocsival (amikor az ember csak fa alatt talál parkolóhelyet, ugye? ;) ), de amikor a kulcsot is elkérték, hogy majd ők beállnak vele a garázsba, már csak röhögni tudtam kínomban... :)) (Amúgy sem szeretem az ilyen szállodákat, a lélektelen, csillogó berendezést, a portások műmosolyát, a felesleges és indokolatlan drágaságot. De sajnos minden hostel tele volt már, mire foglalni tudtunk, így maradt ez, amit meg amúgy is kifizet a cég - ha minden igaz).

A következő napokban lakást keresünk, meg a várossal ismerkedünk. Eddig nagyon pozitív az összkép, bár az első benyomás elég vegyes volt. Szombaton este érkeztünk a belvárosba: az utcán szinte hömpölygött a tömeg, lépni alig bírtunk - utoljára ennyi embert Pesten láttunk! Fura volt Malaga után. Vasárnap ennek az ellenkezőjével szembesültünk, szinte kongtak az utcák az ürességtől, mindenki az Európa Kupa döntőt nézte. Azok, akik nem mentek ki a helyi Hősök-terére a többi soktízezer ember társaságában a kivetítők elé szurkolni, és otthon egyedül sem akarták meccset nézni, azok mind a bárokba gyűltek. Mind tele volt, amelyik fel tudott mutatni legalább egy közepesnél nagyobb tévét, sőt sokan már csak az utcáról tudták követni az eseményeket.

Nemcsak a spanyoloknak volt nagy ajándék ez a győzelem, hanem nekünk is - annyira jó volt látni a boldogságukat, velük örülni! Viva Espańa! :))) A hangulat ilyenkor leírhatatlan a városban: a meccs után még órákig buliznak, énekelnek, az utcákon mászkálnak. Sokan kocsiba szállnak, körbe-körbe autóznak a városban, folyamatosan dudálnak, a kocsik ablakából emberek lógnak, éljeneznek, zászlókat lengetnek. Még napokig tart az eufória: minden robogós utasának hátán spanyol zászló van, az erkélyek is mind fel vannak lobogózva, az autókon kis zászlók lengenek, mint otthon a HÉV-en ünnepekkor… :)

A focisták nemzeti hősök lettek, a meccs másnapján majd ugyanannyi ember ünnepelte órákig a hazatérésüket, mint amennyi a végigizgulta a meccset. A következő nap a királyi család fogadta őket: jól mutathattak öltönyben, másnaposan ;))

Most a városról. Madrid hatalmas, 3 és fél millió lakos, 11 metróvonal. Újra bele kell ebbe rázódnunk, mert már teljesen megszoktuk Malaga kisvárosi, emberi léptékét: minden fél órán belül volt akár gyalog is, kevés az ember, mindenki nyugodt, barátságos. Itt már nem köszöngetnek az emberek, nem is mosolyognak annyit, csinosabban kell öltözni és megint látunk fura figurákat is. (Érdekes, hogy őket valahogy a nagyvárosok termelik ki.) Az épületek nagyon szépek, és már felfedeztünk egy-két olyan szép városrészt is, ahova bármikor szívesen beköltöznénk.

Ja még pár szót a munkáról. Az egyik legnagyobb videojáték gyártó multicég európai összevont tesztelő központjában dolgozom. A feladatunk az angolul elkészített majd a (az én esetemben) magyarra lefordított játékokban a fordítások és a helyi jellegzetességek (dátumformátum, pénznem, mértékegységek stb.) ellenőrzése. Jól hangzik, hogy fizetésért játszom, de a valóságban szoftvert fejlesztünk: több száz vagy ezer ’test case’-t ellenőrzünk egy játékon, mire minden nyelvterülettől megkapja az elengedő fejbiccentést: mehet. Ami nagyon jó, az az oldott, nagyon laza benti légkör. Az átlagéletkor valahol 28 körül lehet, a pihenőkben játékkonzolok vannak nagyképernyős LCD tévékkel, billiárdasztal és darts… Vagy 12-15 országból vagyunk itt vegyesen, igazi multikulti környezet. A cég nyelve az angol (soha ennyiféle akcentusát nem hallottam eddig), spanyolul csak a spanyol tesztelőknek kell tudniuk – szerencsémre. ;)

Csak egy csavar vagy a gépezetben... :))

Nincsenek megjegyzések: