The Last Miles

According to the plan we left a quick 9 km stage for the last day, and excepted a beautiful not too tired entry to Santiago. Planned some sightseeing for the afternoon and a fresh start to Finisterra on the next morning. It wasn’t the plan’s fault that it became the longest 9 km of our life…

In a nice canteen (where I bought the shell with the yellow arrow) we ate an empanada (pie) and got some free tapas made of eggs. Unfortunately one of the two was blown (I suspect the egg). Monika got fever and was sick by the evening, I spent the half night with cramps in the loo I could go to sleep with a pill against fever only. Next morning it was Carolina’s turn in the toilet, only Nathan was more or less OK. The irony in the whole thing is that we took a 4 bed room with a toilet for saving some money… Well it was peak time in the bathroom!

 
We laugh yet

The planned early morning start was of course out of question, and we could walk slowly only, and often had to rest. We arrived in Santiago around 1 PM, checked in the first suitable hostel we found in the town and had a short rest. Well the rest went so well, we practically fainted and slept 3 hours. The last 3 km to the Cathedral was still very hard even without the bags, but the delight even bigger! We made it! 35 days, 870 km walking, enormous effort, but we made it!

  
The End

In the following days we looked around in the city, admired the Cathedral, hugged the statue of St. James, checked his urn, and participated on the pilgrim’s mass where at the end the biggest censer was swung. Here it is:

We met Pierre again, it is how the story became full: he was the very first pilgrim we met, and it was so good to meet him and say goodbye! Unfortunately neither strength nor time we left to continue the trip until Finisterra. We sad goodbye to Carolina and Nathan with whom we spend the last 5 days together in good and bad and headed to North, to La Coruña. Based on the lefleats Coruña looked very promising which pays back genorously the one day we could spare for it. It was spectacular indeed.

The pilgrims hopefully bring luck and fill out a lottery ticket for an old lady in a bus stop

When in La Coruna we walked along the rocky coast to the Roman lighthouse we realized that this is our Finisterra, our end of the world, even if it is on the North not the West. We can go home now.

Az utolsó kilométerek

Az utolsó napra csak egy gyors 9 km-es szakaszt hagytunk, és egy szép, nem túl fáradt bevonulást terveztünk Santiagóba, délutáni városnézéssel, majd a következő napi indulással Finisterra felé. Nem a tervezés hibája volt, hogy ez lett másnap életünk leghosszabb 9 km-re…

Az egyik jópofa büfében (ahol a nyilas kagylómat vettem) ettünk egy empanádát (pitét), meg kaptunk mellé még valami tojásos tapaszt is. Sajnos valamelyik a kettő közül (én a hideg tojásra gyanakszom) romlott volt. Moncs már estére belázasodott és hányt, én a fél éjszakát hasgörcsökkel a vécén töltöttem, és csak lázcsillapító bevétele után tudtam egyáltalán aludni. Carolinának reggelre indult el a hasa, egyedül Nathan volt viszonylag jól (rajta másnap jött ki minden). A sors iróniája, hogy ez volt az a nap, amikor egy négyágyas szobát vettünk ki együtt spórolásból… Hát, csúcsra járattuk a vécét! :)

Itt még nevetünk

A másnapi korai indulásból nem lett semmi természetesen, és haladni is csak igen lassan tudtunk, sokszor meg kellett állni pihenni. Valamikor egy óra felé értünk be a Santiagóba, és becsekkoltunk az első alkalmas szállásra a város szélén. Úgy voltunk, hogy csak kifújjuk magunkat egy kicsit, lepakolunk, és csomagok nélkül tesszük meg az utolsó két kilométert a katedrálisig. A pihenés olyan jól sikerült, hogy teljesen beájultunk, 3 órát aludtunk. Az utolsó 2 km végül zsákok nélkül is nagyon nehéz volt, de annál nagyobb volt az öröm, amikor a katedrális elé értünk. 35 nap, 870 km gyaloglás, rengeteg küzdelem, de megcsináltuk! :))

 
A vége

A következő másfél napban megnéztük a várost, a katedrálist, megöleltük Szent Jakab szobrát, megnéztük az urnáját, és részt vettünk a zarándokmisén, aminek a végén meglengették a világ legnagyobb füstölőjét. Íme:

Találkoztunk Pierrel is, így volt kerek a történet: ő volt az első zarándok, akivel találkoztunk, jó volt így a legvégén elbúcsúzni tőle. Sajnos sem időnk, sem erőnk nem maradt, hogy elmenjünk Finisterráig, így búcsút vettünk Carolinától és Nathantől, akikkel az utolsó 5 napban jóban, rosszban együtt voltunk, majd északnak, A Coruña felé vettük az irányt. A prospektusok alapján A Coruña egy érdekes és szép városnak ígérkezett, ami bőven meghálálja azt az egy napot, amennyi időt rá tudtunk szánni. Így is lett.

A szerencsehozó zarándokok lottószelvényt töltenek ki egy néninek a buszmegállóban

Amikor a magas, sziklás tengerparton sétáltunk a római kori világítótorony felé, bevillant, hogy bizony ez a mi Finisterránk, a mi világvégénk, még ha északon is van, nem nyugatra. :) Most már hazamehetünk.

The 5th Week

During the last days it became clear for us how many people complete only the last 100 km. Everyone can get the Compostela, the certificate about completing the Camino who finishes the last 100 km on foot or the last 200 km on bike or horse, hehe. :)) Even tourist agencies organize trips to the last 100 km with package shipping and pre-booked accommodation. That’s why fresh people appeared on the road in clean cloths, sport shoes and with a miniature day pack.

One of the last stages looked quite hard: in 40 km there are no facilities you have to carry all your food and water. In between there is only one accommodation for 14 people only (while during the last days we easily filled up places for 40 people) and it doesn’t provide any food either. We knew we could not get into the first 14 and somehow we had to break up this stage - but it seemed that nobody smells business in the steady flow of the pilgrims. It was hard, but thanks for the persistent effort of Carolina we managed to find a guest house in a village (casa rural) about 4 km from our path. We agreed with the hosts that they will pick us up somewhere on the road and would take us back to the same exact point. In this way we don’t have to walk a meter more than necessary.

 
Waitng for the pick-up

I’ve only seen in Australia anything similar: the smaller-bigger farms create a village but without any village center. If there was a postman on bike here he could easily enter for the Tour de France that’s how big the distances are here. Our host told us the their village, Regüela comprises two farms all together, their and the neighbour’s farm. Though it was only 4 km we winded for almost a quarter of an hour on the narrow one-lane roads, when we finally arrived to the beautifully renovated farm house.

The guest house is owned by a family, very nice people. When they learned that it was Nathan’s birthday they gave us a free round at the bar. That night Spain played against Chile and because everyone enjoyed the match (including the family) we could only have dinner after 11 PM.

Two days later our path merged into the French Way at Arzúa 40 km from Santiago. All of the sudden we were many. They said in Arzúa the beds in the council owned albuerge (the cheap pilgrim’s hostel) filled up by noon, and we couldn’t get in to the private albuerge at 3 PM. Luckily we found two rooms at an old lady. I think by 6 PM all the beds were taken in the town.
The Way became different too, the pilgrim doesn’t miss anything here. In every few km there is a bar or a buffet, next to the road vending machines are lined up and at every step accommodation is offered on signs. You have to eschew your solitary mood as well. Actually the road was so crowded that we hardly had to check the signs at all, most of time we only followed the people in front of us!

 
Traffic Jam

 
Plenty of offers

  
Everything for the Pilgrim

Az 5. hét

Az utolsó napokban nyilvánvalóvá vált, hogy milyen sokan teljesítik csak az utolsó 100 kilométert. A Compostelát, az oklevelet, a camino teljesítéséről, mindenki megkaphatja, aki gyalog megtesz 100 km-t vagy bringán (esetleg lovon, hihi) 200-at. Utazási irodák is szerveznek utat az utolsó 100 km megtételére csomagszállítással és előre lefoglalt szállással: így lehetett, hogy megjelentek az úton a minihátizsákos, sportcipős, tiszta emberek is.

Az egyik utolsó szakasz egy nehéz darabnak ígérkezett: 40 km-en belül nincs semmi, csak farmok, minden ételt és vizet vinned kell, az egyetlen közbeeső szállás 14 fős (amíg az előző napokban simán megtöltöttük a 40 fős szállásokat is), és nem kínál semmilyen étkezési lehetőséget. Tudtuk, hogy nem tudunk benne lenni az első 14-ben, és valahogy fel kell bontanunk a szakaszt, de úgy tűnt, a farmvidéken senki sem lát üzleti lehetőséget a zarándokok áradatában. Kemény munka volt, de hála Carolina kitartó kutatómunkájának, végül sikerült találnunk egy falusi vendégházat (egy casa ruralt) kb. 4 km-re a caminótól. Megbeszéltük szállásadókkal, hogy felszednek minket valahol az úton, amikor telefonálunk, és másnap reggel vissza is visznek ugyanoda, így egy métert sem kell csalnunk. ;)

A transzportra várva

Utoljára Ausztráliában láttam ilyet, az egymás mellett elhelyezkedő nagy farmok alkotnak egy-egy települést, mindenféle városközpont nélkül. Az itteni biciklis postás (ha lenne ilyen) simán indulhatna a Tour de France-on, akkora távolságok vannak! :) A szállásadónk mondta, hogy az ő falujukat, Regüelát összesen két(!) farm alkotja, az övék és a szomszédé. A 4km-nyi távolság ellenére majd’ negyed órát kanyarogtunk a szinte egysávos keskeny utakon, mire megérkeztünk a gyönyörűen felújított farmházhoz.

 

A vendégház egy családé, kedves emberek. Amint megtudták, hogy aznap van Nathan születésnapja, egyből a vendégük voltunk egy körre a bárpultnál! :) Este volt a Spanyolország-Chile meccs, vacsorázni csak utána tudtunk (este 11 óra után! :) ), mert addig velünk együtt mindenki a focit nézte.

Két nappal később, a Santiagótól 40 km-re levő Arzúánál csatlakoztunk be a francia útba, és hirtelen rengetegen lettünk. Arzúában a hírek szerint már délben elfogytak a helyek az albergue-ben (a zarándokszálláson), a privát albergue-ben 3-kor már nem kaptunk helyet. Szerencsére találtunk két szobát egy idős néninél. Este 6-ra szerintem minden szobát kiadtak a városban.
Az út is nagyon más lett, itt nem szenved szükséget semmiben a vándor! Néhány kilométerenként van egy bár vagy büfé, a magánházak kertjében automaták állnak az út felé fordítva, lépten nyomon szállást hirdetnek a táblák. A magányosságról is le kell mondani, olyan sokan voltunk, nem is kellett a jeleket figyelni, az idő nagy részében elég volt az előttünk haladókat követni! :)

Forgalmi dugó

Van kínálat

 
Mindent a vándorért

4. hét, már Galíciában

Tegnap befejeztük a 4. hetünket. Eddig 743 km-t mentünk, napi átlagban 27,2-őt. Az átlagos napi összeadott szintemelkedés 600 méter, az összes eddigi pedig valami hihetetlen: 16 ezer méter. (Ha meg kell mászni egy 300 méteres hegyet, az út általában felmegy 60 métert, majd leereszkedik 20-at, majd megint fel 60, le 30. Ilyen módon mire felér az ember a 300 méteres dombra, összesen vagy 450 métert mászott felfelé, ez az összeadott szintemelkedés.)

Itt az utolsó tartományban, Galíciában a kilométerköveken feltüntetik, hogy mennyi van még hátra Santiagóig, e szerint, már csak 125 km-t kell mennünk! (Meg persze a maradék hetvenvalahányat Finisterráig :) ) Az idő remek, napos, elég izzadós, de hát minden jó, ami nem eső! :)

Az utolsó nap még utoljára eltévedtünk Asturiasban, és egy néhány kilométerrel hosszabb tengerparti variánsra tévedtünk – szerencsére. Ribeadeo után ugyanis hátat fordítunk a tengernek, a szárazföld és Santiago felé vesszük az irányt, így egy nagyon szép búcsút vehettünk a nagy víztől: volt sziklás part, kis öblök és az elmaradhatatlan szántóföldek, legelők és tehenek. :)

Galícia megint egy új világ. Az egész egy nagy farmvidék, ahol a néhány farm alkotta települések észrevétlenül folynak át egymásba és csak nagy ritkán sűrűsödnek városokká. Ritkák a zarándokszállások is emiatt, és hosszabbak az etapok, de eddig 29 km-nél többet nem kellett menni. Az út javarészt egyenes, nincsenek őrült nagy kerülők, mint Asturiasban, és az emelkedők is egész kellemesek eddig.

Egyre többen vagyunk viszont, érezhető, hogy Santiago kevesebb mint 10 nap távolságra van már csak, és sokaknak csak ennyi idejük van a caminóra, itt már mi számítunk nagy öregnek a 28 napunkkal, hihi. Itt van például egy egész 16 fős középiskolai csapat, vándortábor jelleggel nyomják, azzal a különbséggel, hogy rögtön 16 helyet foglalnak el a szállásokon, ha nem sikerül megelőzni őket.

Ha új hét, akkor új arcok vesznek körül minket. A nyugdíjas korú mikrobiológus kanadai Jozefet említeném először, a hihetetlen sztorijaival, aki önkéntes hospitalerónak (szállásfelügyelőnek) megy két hétre az egyik szállásra. Az elképesztő tempót diktáló olasz Gisella már elhagyott minket, mert vasárnap indul vissza a gépe Miánóba. Még itt van a velünk egykorú két spanyol nővér, akik közül az egyik már hét éve él Szicíliában és itt töltik együtt a szabadságukat, vagy a new yorki újságíró házaspár, Carolina és Nathan, akik a fél éves világkörüli útjuk vége felé barangolnak tíz napig Santiago felé.

Mobil iroda, Jozef és Carolina


Végre normális korsók! Középen Nathan


Középen egy osztrák lány, Martina 

 
Én is itt vagyok! :)

The 4th week, already in Galicia

Yesterday we finished our 4th week. So far we’ve completed 743 km, 27,2 km on daily average. The average daily cumulative elevation gain is 600 meters, and the all time c.e. gain is the impossible 16 thousand meters.

Here in the last state, Galicia, it is printed on the milestones how much left until Santiago – it says we have to walk 125 km more only! (And of course seventy something until Finisterra :) ) The weather is awesome, quite sweaty, but everything is good which is not rain! :)

In our the last day in Asturias we finally lost our way and fortunately took a few kilometer longer costal ‘variante’. As we turn our back to the sea when we turn to the inland and towards Santiago it was a beautiful farewell: there were rocky coast, small coves and the inevitable fields, grazing lands and cows. :)

Galicia again a new world. The whole is a large farmland, where you don’t know where the first few farms made village ends and the next one begins. These farms rarely thicken to a village or town, as for the pilgrim hostels are scarce too. Luckily we always managed to finish the daily stage under 29 km. The path most of the time is straight, there are no insane detours like in Asturias and the slopes are quite mild so far as well.

We are more and more though, you can feel that Santiago is only 10 days ahead, many people only has this much time for the Camino, here we are among the old ones with our 28 days, hehe. Here is for example a 16 people high school group, but they occupy 16 places in the ‘albergue’ if we cannot overtake them.

If new week, new characters are around. First the retired Canadian microbiologist, Jozef, with amazing stories who this year came to be a ‘hospitalero’ (host) in one the refugees. The Italian Gizella who walks at astonishing speed, as she has to catch her flight home in Sunday. Here are the Spanish sisters, one of them has been living in Sicily for 7 years now and they spend their holiday here together. Or the journalist couple from New York, Carolina and Nathan, who spend the last weeks of their world around trip here, walking 10 days to Santiago.

Mobil office, Jozef and Carolina

 
Proper sized mugs at last! In the middle Nathan

 
In the middle an Austrian girl, Martina 

 
And I’m here too! :)