Az utolsó kilométerek

Az utolsó napra csak egy gyors 9 km-es szakaszt hagytunk, és egy szép, nem túl fáradt bevonulást terveztünk Santiagóba, délutáni városnézéssel, majd a következő napi indulással Finisterra felé. Nem a tervezés hibája volt, hogy ez lett másnap életünk leghosszabb 9 km-re…

Az egyik jópofa büfében (ahol a nyilas kagylómat vettem) ettünk egy empanádát (pitét), meg kaptunk mellé még valami tojásos tapaszt is. Sajnos valamelyik a kettő közül (én a hideg tojásra gyanakszom) romlott volt. Moncs már estére belázasodott és hányt, én a fél éjszakát hasgörcsökkel a vécén töltöttem, és csak lázcsillapító bevétele után tudtam egyáltalán aludni. Carolinának reggelre indult el a hasa, egyedül Nathan volt viszonylag jól (rajta másnap jött ki minden). A sors iróniája, hogy ez volt az a nap, amikor egy négyágyas szobát vettünk ki együtt spórolásból… Hát, csúcsra járattuk a vécét! :)

Itt még nevetünk

A másnapi korai indulásból nem lett semmi természetesen, és haladni is csak igen lassan tudtunk, sokszor meg kellett állni pihenni. Valamikor egy óra felé értünk be a Santiagóba, és becsekkoltunk az első alkalmas szállásra a város szélén. Úgy voltunk, hogy csak kifújjuk magunkat egy kicsit, lepakolunk, és csomagok nélkül tesszük meg az utolsó két kilométert a katedrálisig. A pihenés olyan jól sikerült, hogy teljesen beájultunk, 3 órát aludtunk. Az utolsó 2 km végül zsákok nélkül is nagyon nehéz volt, de annál nagyobb volt az öröm, amikor a katedrális elé értünk. 35 nap, 870 km gyaloglás, rengeteg küzdelem, de megcsináltuk! :))

 
A vége

A következő másfél napban megnéztük a várost, a katedrálist, megöleltük Szent Jakab szobrát, megnéztük az urnáját, és részt vettünk a zarándokmisén, aminek a végén meglengették a világ legnagyobb füstölőjét. Íme:

Találkoztunk Pierrel is, így volt kerek a történet: ő volt az első zarándok, akivel találkoztunk, jó volt így a legvégén elbúcsúzni tőle. Sajnos sem időnk, sem erőnk nem maradt, hogy elmenjünk Finisterráig, így búcsút vettünk Carolinától és Nathantől, akikkel az utolsó 5 napban jóban, rosszban együtt voltunk, majd északnak, A Coruña felé vettük az irányt. A prospektusok alapján A Coruña egy érdekes és szép városnak ígérkezett, ami bőven meghálálja azt az egy napot, amennyi időt rá tudtunk szánni. Így is lett.

A szerencsehozó zarándokok lottószelvényt töltenek ki egy néninek a buszmegállóban

Amikor a magas, sziklás tengerparton sétáltunk a római kori világítótorony felé, bevillant, hogy bizony ez a mi Finisterránk, a mi világvégénk, még ha északon is van, nem nyugatra. :) Most már hazamehetünk.